Kosár: 0 HUF

A kosár jelenleg üres.


.

"Hiába élünk szorosan egymás mellett, a nagyvárosok lakóházaiban gyakran még az évek óta szemben lakó szomszédokkal sem váltunk szót, jóesetben csak futólag odaköszönünk egymásnak. A Nyitott Udvar kezdeményezés megpróbál ezen változtatni: hogy jól érezzük magunkat a lakóhelyünkön, hogy megismerjük társainkat, és minket is megismerjenek, közösen, közösségként is boldoguljunk."
/RIP - Itthon magazin, 2010/

 

nyitott
udvar

 

 A kezdeményezés célja, hogy a ház kapuit megnyitjuk az utca embere előtt és programokkal szórakoztatjuk látogatókat. Fontos közösségi programnak tartom, hogy a ház lakói találkozzanak, megismerjék egymást, büszkék legyenek a saját házukra, és közösséget alkotva szívesen meséljenek vagy beszélgessenek az arra járó emberekkel. Zenészeket és kulturális programokat szervezünk a lakók segítségével. Ha kellőképpen háttérben tud maradni a szervezés – és ez a törekvés – akkor organikusan beindul a civil szereplés, és a házban lakó tehetséges gyerek hegedül, az amatőr festő kiteszi a képeit, stb.

A Nyitott Udvar erősíti a lakók összetartását, önbecsülését, és egyben lehetőséget teremt a belső udvarok rehabilitációjára, mivel a befolyt összeget közösségi célra, az adott ház felújítására fordítjuk.

A Nyitott Udvar közösségfejlesztő program egyik fontos része a bolhapiac, aminek célja, hogy a ház lakói a saját maguk által készített- összegyűjtött tárgyaikat,  vagy a rég elfeledett lim-lomkat tegyék ki portékának. Az eladott árukból befolyt összegeket közösségi célra, pl. növények vásárlásra fordítjuk, és a ház lakói együtt ültetik el.

A projekt a város több pontjára is adaptálható.

A piacnak a meglévő 12db. kirakodó asztal és szék
ad egységes arculatot.

Miklusicsák Aliz projektgazda

Kontakt:
Miklusicsák Aliz
+36704286403

facebook/nyitottudvar



 

közösségfejlesztő programok Belvárosi
belső udvarokban

Ötletgazda, szervező: Miklusicsák Aliz
Design, Arculat:
Medence Csoport


Következő esemény:

2014. TAVASZ

Eddigi események:

2013. MÁJUS 4.
IX. ker. Pipa utca 4.
2012. szeptember 15.
IX. ker. Pipa utca 4.
2011. szeptember 17.
IX. ker. Pipa utca 4.
2010. június 5.
IX. ker. Ráday utca 27.
2010. május 8.
IX. ker. Pipa utca 4.
2009. november 7.
VI. KER. Hunyadi tér
2009. október 14.
VIII. KER. Treffort kert
2009. szeptember 12.
VII. ker. Barát utca
2009. július 25.
VIII. ker. Mikszáth Kálmán tér
2009. április 25.
IX. ker. Pipa utca 4.


érdeklődöm

LEíRÁS pdf